Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


New York Yonkers kerületében született, de Manhattanben nőtt fel, ahol a New York University2006) kezdett el dolgozni az Interscope Records-nál mint dalszövegíró, ahol többek között a Pussycat Dollsnak is ír dalszövegeket. Zenéjére hatással van több Glam rock előadó, mint például David Bowie, a Queen és a 1980-as évek popénekesei, mint például Madonna és Michael Jackson. művészeti szakára járt. 20 évesen (

2007-ben az énekes-dalszerző Akon szerződtette őt saját lemezkiadójához a Kon Live Distributionhoz, és ő volt bemutatkozó albumának egyik producere is. 2008-ban jelent meg Lady GaGa első albuma The Fame. Az albumról addig 4 kislemez jelent meg, melyek közül kettő, a Just Dance és a Poker Face szinte minden slágerlistát vezetett világszerte. A Just Dance-ért még a 2009-es Grammy díjra is jelölték a Legjobb Dance kislemez kategóriában.